Molnár Piroska Biography
Molnár Piroska (Ózd, 1945. október 1. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő,érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Eötvös Péter zeneszerző volt felesége. Szülei: Molnár József és Andrássi Viktória.
Édesapja nem tért haza a szovjet fogságból, egyedül maradt édesanyja vissza szeretett volna térni Erdélybe, de ekkor már lezárták a határokat. Kunágotán telepedtek le, meghatározó gyermekkori élményei ehhez a településhez kötik. A mama tanácsára (tanuljon szakmát) Szegeden közgazdasági technikumban érettségizett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban végzett (eközben fellépett az 1966-os Táncdalfesztiválon), ezt követően a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1971-ig volt tag.
1971 és 1978 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1978-tól 1982-ig a Nemzeti Színházhoz köti szerződés. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1984-től, 18 éven át ismét a kaposvári társulatot erősíti. 2002 és 2013között a Nemzeti Színház tagja. 2013-tól a Thália Színház tagja.
Rendszeresen fellépője az 1982-ben alapított Kőszegi Várszínház bemutatóinak. A prózai szerepek mellett, számos zenés darab főszereplője is, így például a Mohácsi János által rendezett Csárdáskirálynő Ceciliája, és az Ármány és szerelem, mely alakításáért 2010-ben elnyerte a színikritikusok Fővárosi Színházi Díját.
Kurtág György kortárs zeneszerző kérésére, unszolására elvállalta a Beckett-töredékekre írott darabjában – What is the Word (Op. 30) – való közreműködést, 2008-ban. Az előadás bemutatója a Zeneakadémián volt, amelyet számos külföldi (Salzburg, Berlin, Zürich) fellépés is követett. Eötvös Péter, Vocal Works című Cd-jén, a Mese című darab közreműködője volt.
2005 óta az Aase-díj kuratóriumának tagja. 2010-ben Nagymama-díjat alapított a legígéretesebb kaposvári fiatal női és férfi színész számára, amelyet évente ítélnek oda és 100-100 ezer Ft jelképes díjjal jár. Az elismerést minden évben Csiky Gergely születésnapján, december 8-án (először 2011-ben) adják át.
2011-ben Komlós Juci helyére a Nemzet Színészévé választották. 2011 őszétől a m1 IrReality Show-jának, a Munkaügyeknek a főszereplője, ahol Sipeki Elvirát, a Munkaügyi Hivatal osztályvezetőjét alakítja. A férje volt Eötvös Péter zeneszerző 1968-tól, de később elváltak, és egy közös gyermekük született 1969-ben, Eötvös György, aki 1995-ben elhunyt.
Forrás: Wikipédia
Molnár Piroska Movies
Molnár Piroska TV Shows
Other Trending Celebrities
- Jason Statham
- Emily Blunt
- Ana de Armas
- Anne Hathaway
- Zoe Saldaña
- Jenna Ortega
- Owen Wilson
- Liam Neeson
- Zendaya
- Denzel Washington
- Ryan Reynolds
- Keanu Reeves
- Tom Hardy
- Tom Cruise
- Jason Momoa
- Timothée Chalamet
- Chris Evans
- Hayley Atwell
- Chris Pine
- Gal Gadot
- Henry Cavill
- Margot Robbie
- Daniel Radcliffe
- Emilia Clarke
- Scarlett Johansson
- Chris Pratt
- Brie Larson
- Liam Hemsworth
- Sophie Turner
- Natalie Portman
- Jake Gyllenhaal
- Charlize Theron
- James McAvoy
- Kristen Stewart
- Tom Holland
- Jennifer Lawrence